A gyűjtés és archiválás vágya, a kombinálás és a kísérletezés öröme éppúgy jellemzi Paul Thierryt, mint az állandó késztetés, hogy megkérdőjelezze a kialakult normákat és a hagyományos művészi technikákat, és új lehetőségeket fedezzen fel.

A Gleiwitz melletti Dramatalban (Felső-Szilézia/Lengyelország) 1960-ban született művész 2010-ig szerződtette munkáit "Peter Bednorz"-val, és nagy hazai és nemzetközi sikereket ünnepelt pop art művészként.

2000-ben ragyogott  a TVP Polonia közszolgálati műsorszolgáltató művészportrét sugárzott Bednorzról. 2006-ban a német szövetségi kormány a Szövetségi Külügyminisztérium közvetítésével megszerezte a „Berlin” című művet, amelyet a művész az „újraegyesítés” témájának szentelt. Nemrég a warendorfi (Észak-Rajna-Vesztfália) kerületi Liesborn Abbey Museum gyűjteményébe is bekerült; a világhírű dubai 7 csillagos szálloda, a Burj Al Arab Jumeirah is nagyszabású alkotást szerzett tőle.

​

Peter Bednorz, aki a festőket és a grafikusokat éppoly magabiztosan egyesítette, mint a rajzolót és tárgyművészt, már 2005-ben felfedezte a monotípia eddig ismeretlen médiumát.

Mostantól ez fogja lefoglalni minden figyelmét. A múlt században a litográfia területén az egyetemes zseninek, Pablo Picassónak sikerült megbirkóznia a művészettörténetben kialakult, de feledésbe merült művészi folyamattal.

Paul Thierry számára ez a monotípus médiuma, amely folyamatosan inspirálja és serkenti. Mindeközben nem volt konkrét kiváltó ok a fordulatra, inkább spontán, véletlenszerű stúdiókísérletek eredménye, és ezzel ismét bizonyítja nyitottságát, alkotói szabadsága iránti akaratát. Köztudott, hogy Thierry rendkívül produktív és fegyelmezett művészeti újító, aki nem riad vissza a „horror vacui” (latinul: üres tér) elől. Paul Thierry életében nem telik el nap anélkül, hogy szenvedélyesen ne foglalkozna a művészeti tervezés minden elképzelhető formájával, vagy ahogyan az Idősebb Plinius esetében tesszük. egy anekdotában olvasható Apelles festőről: "Nulla dies sine linea" -  Nincs nap sor nélkül!

Más szóval: nem múlik el nap hasznos tevékenység nélkül – Paul Thierryvel hozzá kell tenni: egy nap sem kísérletezés nélkül!

​

A monotípiával egy ismeretlen terepre, egy terra incognitába lép, amelyre intenzív vizsgálatára tekintettel művészileg utal. A „felfedezéssel” együtt megszületett a névváltoztatási döntés is, aminek okai egyaránt életrajzi és művészi jellegűek. Pál a középső neve, míg Thierry úgy tűnik, szorosan kapcsolódik a latin „terra” (föld) szóhoz. Már gyermekkorában szeretett labirintusokat építeni a mély földbe, és ott homokszobrokat alkotni; még csak 10 éves volt, és ez kifejezett kíváncsiságáról és vágyáról tanúskodik, hogy felismerje, megértse és szó szerint "mélyére jusson" - ez a tulajdonság megkülönbözteti alkotóként és a mai napig jellemzi művészi tevékenységét. .

Mostantól ez a monotípus médiuma, amelyet technikai, formai és művészi finomításaiban világít meg és tár fel.

​

Az eljárás eredetileg Olaszországból származik, és Giovanni Benedetto Castiglione (1616-1670) fejlesztette ki. A monotípiával ("egy kép") csak egyetlen benyomás keletkezik; papír vagy vászon helyett a szokásos képhordozókat, üveg- vagy akrillemezt használnak. Amíg a festék még nedves, addig a motívumot a művész megfordítva nyomtatja a papírra préssel vagy kézi dörzsöléssel. A monotípia tehát egyértelműen eredetiként azonosítható, hiszen csak ezt az egy nyomatot teszi lehetővé (a színvesztés miatt még néhány világosabb).

Hagyományos nyomtatási eljárásokkal (pl. rézkarc vagy litográfia) lehetséges egy kiadás, azaz bizonyos számú, majdnem azonos kép elkészítése. Ha Thierry most egy régi technikához fordul, akkor ezt nem az alkotói szuverenitás hiányának jelzéseként kell felfogni, hanem inkább az ellenkezőjét: ellenőrizni kell érvényességét és aktualitását, a modern művész olyan médiummal kerül szembe, amely korábban században népszerű volt, és a 19. században talált rá alkalmazásra.

​

Paul Thierry most új szempontokat ad a folyamathoz, és elképzelhetetlen potenciált von ki a folyamatból. Ezzel a monotípiát többé-kevésbé modernizáltan viszi át a 21. századba. Például fényeffektusokkal dolgozik, vagy néha akár négy akrilpanelt is eltántorít egymás után; Az akrillemezeken való eljárást a klasszikus vászonnal is ötvözi, hiszen mindkét képhordozót gigantikus képsablon-archívumának motívumaival látják el, majd egymástól bizonyos távolságra rögzítik. Ennek során a művész egyszerre zsonglőrködik a színes felületekkel és a grafikai struktúrákkal, amelyek egymásra helyezésekor végül a teljes, összetett képet eredményezik. A képhordozók tántorgása az eredetileg kétdimenziós képet látszólag tárgyszerű háromdimenziós műalkotássá alakítja. 

A folyamat, vagy inkább az áttetsző hatás a tomográfia képeit vagy keresztmetszeti képeit idézi elő, amelyeket a számítógépes tomográf vagy a mágneses rezonancia tomográf különböző testtájakról, például szervről vagy ízületekről készít. Az átlátszóságra való tekintettel a művész szó szerint "fényesíti" motívumait, és ügyesen állítja szembe a grafikai vonalvezetést a festői színfelületekkel. Thierry tehát a monotípus megújítójának és forradalmárának tekinthető, hiszen egyetlen művész sem szentelte magát ennek a folyamatnak olyan intenzíven és újítóan, mint ő.

Alkotásait most az NL Gallery Salzburgban lehet megcsodálni.

​